27.08.2025
27.08.2025
27.08.2025
27.08.2025
30.01.2024
A gyász egyszerre megviselő és természetes. A következő néhány bekezdésben tulajdonképpen pontosan ezen kettősséggel való munkáról lesz szó Lina esetén keresztül, aki egy szakítás után jelentkezett be hozzám.
Mit mesél rólunk a mellettünk lévő elvesztése? Mit kezdünk azzal, ha nem volt olyan tiszta és egyértelmű a közöttünk lévő viszony? És mit mesél rólunk, mikor óvjuk a másikat? Pontosabban: mikor a másikat óvjuk, akkor valóban a másikat óvjuk? Ha nem, akkor…? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik Mészáros Márta Holdudvar c. 1968-ban megjelent filmje, s ezekkel a kérdésekkel foglalkozhatunk most mi is a filmen keresztül.
Nagy port kavart a napokban Csernus Imre Partizános interjúja. Ellépve attól a kérdéstől, hogy mennyire arrogáns vagy pusztán magabiztos Csernus, a közel két órás műsor lehetőséget kínál számomra írni két lényeges témáról is: egyfelől az emberi pszichéről való közgondolkodásról, és arról, hogy ebben milyen károkat okozhatnak az interjúban elhangzottak, másfelől a végül le nem játszott bejátszás körüli helyzetről, pontosabban a hibáinkhoz való viszonyulásaink következményeiről.
Nehéz volna nem észrevenni, hogy bizonyos szavak jelentése miként torzul a hétköznapi használatuk során. Manapság talán a nárcisztikus szó az egyik legszélsőségesebb a tekintetben, hogy milyen érzelmi intenzitás lengi körül. Tulajdonképpen olykor az az ember élménye, mintha a szörnyeteg szó szinonimájaként kerülne elő. Azt hiszem, ezzel valójában mind veszítünk csupán.
Jó volna jónak érzékelni önmagunkat. Tulajdonképpen ezzel az alapvető emberi igénnyel foglalkozik Karinthy Frigyes Szeretem az állatot c. novellája, és ezzel foglalkozik jelen írás is - segítségül hívva az említett művet. Miből fakad önmagunk jónak érzékelése, és mi történik, mikor ez nem teljesül?