SZEMLÉLETEM
Itt arról írok részletesebben, hogy egy-egy általam tanult vagy megtapasztalt módszerből mi az a néhány dolog, ami végülis meghatározza azt, ahogyan dolgozom.
SZEMÉLYKÖZPONTÚ IRÁNYZAT
Kulcsfogalma az empátia és az elfogadás, melyek nélkül elképzelhetetlen bármilyen segítői helyzet. Tulajdonképpen ezek teremtenek esélyt egyáltalán egy őszinte beszélgetésre, amiben akkor is biztonságban lehetünk, ha épp valamilyen sérülékenységünket tárjuk fel.
PSZICHOANALITIKUS IRÁNYZAT
Amit számomra elsősorban magában hordoz az analitikus irányzat, azt az odafigyelés fontosságaként tudnám megfogalmazni. Odafigyelni a másik aktuális állapotára, érzéseire, a történetére, a történetéből előtűnő élményvilágra, és hogy az milyen jelentésrétegeket hordozhat magában. Illetve legalább ilyen fontosnak gondolom odafigyelni arra is, hogy a közös terünkben milyen légkör uralkodik a folyamat során, és vigyázni arra, hogy ez a légkör a változást és a sebek gyógyulását támogassa.
ÉRZELEM FÓKUSZÚ TERÁPIA
Főként a kötődési sérülésekkel foglalkozik, ami számos folyamat esszenciális része, és amiről azt gondolhatnánk, hogy kizárólag a kapcsolatainkra hat ki, azonban az a tapasztalat, hogy gyakorlatilag az egész életünket átszövi. Emiatt gondolom, hogy (gyakran) megkerülhetetlen a kötődési élményekről is gondolkodni a közös munka során.
RENDSZERSZEMLÉLET
A családterápia alapja, ami túlmutatva önmagán ráirányítja a figyelmünket arra, hogy nem csupán azt érdemes megvizsgálni, ami bennünk történik, hanem azt is, ami körbevesz minket. És ezt továbbgondolva, tehát (bizonyos esetekben legalábbis) ha képesek vagyunk formálni a környezetünket, az aztán visszahathat a belső világunkra is.
EGZISZTENCIÁLIS PSZICHOLÓGIA
Ez kevéssé egy módszer, inkább egy szemléletmód, mely számomra az önmegvalósítás (értsd: azzá válni, akik a vágyaink, belső hajtóerőink szerint lenni tudunk akár egy adott helyzetet, akár egy életszakaszt tekintve) gondolatát domborítja ki.