A következő néhány bekezdés egy négyrészes gondolatfolyam első darabja, a további három rész alapja, néhány témafelvetés, mely a későbbiekben kerül majd bővebb kifejtésre. Jelen írás távolról igyekszik ránézni a címben megfogalmazottakra, azaz hogy milyen nehézségekkel, küzdelmekkel jár az ember felnőtt életének nagyjából első tizenöt éve.
Talán érdemes a fiatal felnőttkor elé visszanyúlni, hogy a kihívások mibenlétét megérthessük. Sarkosan fogalmazva, az ember életének első két évtizedében (~18-20 éves koráig) beletanul a maga gyermeki létébe, mely során a világ (mint járda a gyalogosokat) terelgeti és szabályozza őt. Jó esetben ez olyan egyérteműségeket jelent, minthogy bizonyos, hogy honnan indulok el reggel (helyileg, és az engem körülvevő emberek tekintetében úgyszintén), és hova érkezem vissza aztán. Egyértelműség továbbá az is, hogy a kettő közti időben nagyrészt merre vagyok (iskola, az osztálytársak körében, utána esetleg edzésen vagy barátokkal, mielőtt hazaindulok). Ráadásul az is egyértelmű, hogy mindez átmeneti. Egyértelmű kerete van az iskolának, és nem pusztán egy-egy napon, héten, esetleg tanéven belül keretezi az ember idejét (és helyét), hanem ezen túlmutatva: az érettségivel (szakiskolai végzettséggel) lezárul ez az életszakasz, addig viszont kötelezőnek látszik az elmenetel. Jól látszik tehát, hogy mennyire strukturált (másszempontból persze korlátolt) rendben telik az ember gyermekkora.
Ehhez képest a következő időkben megbomlik ez a rend. Persze a középiskola után nem egy hatalmas űr fogadja az embert gyakorta (bár sokakat pedig éppenhogy igen), hanem akár OKJ-s, akár egyetemi képzések keretében folytatja a tanulmányait, ami egyfelől időt teremt valamilyen tárgy (esetemben: a pszichológia), illetve a saját akarat megismerésére, másfelől a középiskolás éveknél lazább, de mégiscsak struktúrát ad az átmeneti időre (mondhatni újabb átmeneti élményt teremt). Ugyanakkor ebben az időszakban már ott lopakszik a szabadság, annak lehetőségeivel és felelősségeivel.
A középiskola után már nincs olyan mások által kijelölt kötelező érvényű pont innentől, ami irányt adhatna az ember életének. A következő biztos pont e tekintetben az elmúlás, ám addig rengeteg kitölthető idő látszik az ember előtt. És végül is talán ez a szabadon kitölthető idő okozza a fiatal felnőttkor nehézségeit (persze ezt a megfogalmazást sok esetben lehet és szükséges is árnyalni).
Rengeteg mindenről kezd el dönteni ugyanis az ember (mely döntéseknek persze egy strukturáltabb környezetben meghozott változatát bizonyosan fel lehet lelni a korábbiakban, pl. elmegyünk-e inni a haverokkal hétvégén, vagy milyen fakultációt is válasszak tizedik osztály végén). Dönt arról, hogy mivel foglalkozik (egyetem, melyik egyetem, OKJ, munka, ezek adott esetben szükségszerű vagy vágyott keveredése), kikkel tölt időt, milyen időt tölt el azokkal, akikkel. Felmerül a párkapcsolat, elköteleződés, családalapítás kérdése, ezekben miképpen van jelen. Folyamatos döntések és a döntéseken keresztüli keresgélés van, miközben félelem a veszteségtől és az idő elpazarlásától a hibásnak gondolt döntések okán. És persze minden kivált valami belső élményt is, amellyel szintén igyekszik valamit kezdeni az egyén. Mintha volna egy egyértelmű (persze rendkívül homályos) cél, miszerint találjam meg a helyemet a világban, de gyakorta úgy érezhetem, hogy alig van ehhez kapaszkodóm (és a belső ellentmondásokról még nem is beszéltünk). Keverednek a félelmek, a vágyak, a saját és mások céljai, illetve az eddigi történetem hatásai (és bizonyosan sokáig lehetne folytatni a felsorolást).
A következő három írásban három tematikát (melyek persze a valóságban messze nem ennyire szétválóak) boncolgatok majd a fiatal felnőttkor kapcsán: (1) az önazonosság, saját hang kérdését, (2) az emberi kapcsolatok, kapcsolódások kérdését, illetve (3) a párkapcsolat, családalapítás kérdéskörét. Talán a fentebb vázolt massza ezen három témában érthető módon válik megragadhatóvá.